Beszélgetés #célja

Segítségnyújtás

Fogyatékkal élőként vagy fogyatékkal élő hozzátartozót gondozva-nevelve, számos alkalommal kerülhetünk olyan helyzetbe – magam is jártam így többször -, hogy egy hivatalos ügyet kellett intézni. Ám ez sokszor bonyolultnak tűnik, jön a kérdés, hogy merre is induljak? Mi kell hozzá?

Éppen ezért a tanácsadások keretében, ebben szeretnék segíteni a hozzám fordulóknak, hogy egy- egy ügyet hogyan és miképp tudnak intézni. Azt is át tudjuk beszélni egy ilyen tanácsadás keretében, hogy az ügyfél milyen támogatásokra lehet jogosult sérültségéből adódóan.

Miben tudok segíteni?

Emelt összegű családi pótlék igénylése

Ki igényelheti a családi pótlékot?

Visszamenőleg is lehet-e igényelni?

A családi pótlék igénylése személyesen lépésről lépésre

A családi pótlék igénylése online lépésről lépésre

A családi pótlék igénylése postai úton lépésről lépésre

Fogyatékossági támogatás igénylése

Mikortól jár a támogatás?

Mi a fogyatékossági támogatás?

Ki jogosult fogyatékossági támogatásra?

Milyen mértékű a fogyatékossági támogatás?

Hol és hogyan lehet kérelmezni a fogyatékossági támogatást?

Lehetőségautó igénylése 

Kik jogosultak a támogatásra?

Mekkora összegre számíthatsz

Támogatás igénylésének folyamata

Szükséges dokumentumok

Támogatás igénylésének költségei

Hova tudok fordulni, ha valamilyen sérelem, hátrány ér?

Az órán felmerült kérdések megválaszolása

Utolsó szó jogán

Rokkantsági járadék igénylése

Ki jogosult rokkantsági ellátásra?

Hogyan kell igényelni a rokkantsági járadékot?

Mit kell mellékelni a rokkantsági járadék igényléséhez?

Mennyi idő alatt állapítják meg a rokkantsági járadékot?

Mikortól állapítható meg a rokkantsági járadék?

Mennyi az összege a rokkantsági járadék összege?

Mikor szűnik meg a járadék jogosultsága?

Mit kell tenni ha nem ért egyet a határozattal?

Rokkantsági ellátás igénylése

Milyen esetben vehető igénybe?

Milyen feltételeknek kell megfelelni?

Mire jogosult Ön és hogyan nyújthat be kérelmet?

Az esetlegesen kitöltendő nyomtatványok

Kivel kell felvennie a kapcsolatot?

Tisztelet

Hiszem, hogy a szeretet, az empátia és a tisztelet a kulcs az egyenlőséghez vezető úton. 

Elfogadás

Fogadjuk el a fogyatékosságokkal élő embereket, hogy mindenkinek lehetősége legyen kibontakozni és boldog életet élni.

Egyenlőség

Hiszem, hogy a fogyatékossággal élő embere is ugyan olyan jogokkal rendelkeznek, mint bárki más, és mindenütt egyenlő esélyeket kell kapniuk az oktatásban, munkában és minden területen. Hiszek abban, hogy a társadalomnak aktívan támogatnia kell az inkluzív közösségek kialakítását, ahol minden egyén beilleszkedhet, és lehetősége van a teljes életre.

Önazonos
Az önazonosság fontos szerepet játszik az ember életében, hiszen az önmagunkkal kapcsolatos tudatosság és elfogadás hatással van az érzelmi, mentális és fizikai egészségünkre, a kapcsolatainkra, a személyes teljesítményünkre és a boldogságunkra is.

Trexler Erik

​Fogyatékosságügyi tapasztalati-szakértő, tanácsadó és érzékenyítő tréner

Ezt mondták a rólam

“Trexler Erik előadása szívbemarkoló, megható és nagyon nagy szükség van rá. Amai fiatalok többsége egyáltalán nem találkozik mozgáskorlátozott vagy fogyatékkal élő kortársaikkal; éli a saját kis önző világát. Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy személyesen is meg ismerkedhetnek egy szimpatikus, intelligens kortásukkal, aki megismerteti őket a mozgáskorlátozottak mindennapjaival. Erik nagy hatással volt az iskolánk diákjaira és tanáraira és sok embernek szolgál azóta is példaképként.”

(Priegl Éva-Pedagógus)

“Erik tevékenységét elég régóta figyelem. Az elhatározás, hogy meghívom az osztályomba, 2016-ban született meg bennem,a megvalósulás 2017-ben jött létre. Az osztályom érdeklődéssel fogadta a javaslatomat: korábbanmár volt alkalmuk vakokkal és gyengénlátókkal beszélgetni az ő élethelyzetükről, így nyitottak és elfogadók voltak. Erik megjelenése, személyisége és története magával ragadta diákjaimat. Örömeit és nehézségeit olyan őszinteséggel tártafel, hogy a gyerekek hamar azonosulni tudtak vele. Egyéni sorsán túl betekintést nyertek a fogyatékkal élők napi problémáiba. Olyan helyzetek fonákstoságát tudtákát érezni,amilyenekre korábban nem is gondoltak volna. Erik derűs személyisége, küzdése és kitartása példát adott nekik. Más szemszögből láttatta velük a világot, és ez növelte empátiájukat és elfogadásukat. Erik látogatását követően egy osztályfőnöki órát szántunk az élmények feldolgozására. A tanulók a beszélgetés során már konkrét javaslatokat tettek arra, hogy miként lehetne a fogyatékkal élőket segíteni, integrálásukat társadalmi szinten megoldani. Az Erikkel folytatott beszélgetés egy életre szóló hatással és szemléletváltással lehet a diákságra, ami remélhetőleg elősegíti a fogyatékkalélők teljes integrációját.”

(Hegedűs Roberta-Pedagógus)

Egy mindenkiért mindenki egyért!

Csatlakozz azok táborába, akiket megajándékozok inspiráló videókkal, hanganyagokkal és írásokkal!
Emellett elsőként értesülhetsz eseményeimről is.

*Nincs más dolgod, mint feliratkozni! Köszönöm, hogy velem tartasz!

Nem vagy #egyedül!

Nem vagyunk egyedül ebben a harcban. Hiszek a társadalmi igazságosságban és az emberi jogokban, és mindanyian a szívünkben hordozzuk a sokszínűségből fakadó gazdagságot.

Telefonszámom

+36 30 502 6491

E-mail

hello@trexlererik.hu