Trexler Erik

A #világ más szemmel

Célom, hogy előadásaim által elfogadják a mozgásukban korlátozott, fogyatékkal élő embereket és meglássák azt, hogy nem is különböznek tőlük.

C

Tudom, hogy mit érzel

Feltétel nélküli szeretet

A legtisztább és legőszintébb dolog ma a világon, hiszen a mai világban sok esetben előfordul az, hogy felcímkézünk  embereket és bizonyos dolgok miatt és mellett szeretjük.

Elfogadás

Elfogadom azt az érzést, vagy helyzetet, amelyben vagyok anélkül, hogy tiltakoznék ellene, vagy szembehelyezkednék vele. Világ attól lesz igazán színes és különleges, hogy mindenkit olyannak fogadunk el amilyen.

Önazonos

Az önazonosság fontos szerepet játszik az ember életében, hiszen az önmagunkkal kapcsolatos tudatosság és elfogadás hatással van az érzelmi, mentális és fizikai egészségünkre, a kapcsolatainkra, a személyes teljesítményünkre és a boldogságunkra is.

Ez egy feladat amit kaptam az élettől.”

Nem vagy #egyedül!

Sosem vagy egyedül a kezdeti nehézségekben. Az élet olykor hozhat kihívásokat, ami elsőre elviselhetetlennek tűnhetnek, de hidd el, mindannyian képesek vagyunk együtt megküzdeni ezekkel az akadályokkal.

Az, hogy fogyatékossággal élünk vagy olyanokat szeretünk, akik ezzel a kihívással élnek, rengeteg erőt és kitartást igényelnek.

Az én küldetésem az, hogy támogassalak benneteket ezen az úton, és segítsek elindulni a kezdeti nehézségekben. A legfontosabb az, hogy merjünk beszélni és keresni a segítséget, amire szükségünk van. Mindig itt vagyok, hogy meghallgassalak és, hogy segítsek az első lépéseken. Nem számít, mennyire nagynak tűnik az út, együtt könnyebben haladunk előre.

Ne hagyd, hogy a nehézségek elbizonytalanítsanak vagy elszigeteljenek. Emeld fel a fejed, és bízz abban, hogy mindannyian képesek vagyunk erősebbek és boldogabbak lenni. Soha ne feledd, hogy nem vagy egyedül, és én itt vagyok, hogy segítsek neked ezen az úton.

Célom

Sorstársaimnak erőt szeretnék adni ahhoz, hogy merjenek kiállni magukért. Első érzékenyítő tréninget 2015-ben volt lehetőségem megtartani, azóta sok helyre sikerült már eljutni előadásommal, ennek köszönhetően már több mint 4.000 diák és pedagógus vehetett részt ezeken a foglalkozásokon.

Amikben segíteni tudok

Támogatás

Milyen támogatásokat és mikét  tudsz igényelni

Egészségügy

Hogyan tudsz hozzájutni Eszközökhöz és kedvezményekhez

Tippek és praktikák

Hasznos tippek miként könyíthetjük meg a mindennapjainkat

Tanácsadás

Nem vagy egyedül, fogom a kezed és elindítalak a számodra megfelelő úton

Fejlesztési tanácsadás

Technikák és könyvek amikkel a maximumot tudod kihozni az életedből

Elfogadás

Mint minden most sem hagyhatjuk ki a 0. lépést az önelfogadás

Önismeret

Olyan technikákat mutatok amikkel közelebb kerülhetsz önmagadhoz.

Célkitűzés

Segítek neked, hogy megtaláld az életben azt a célt amiért érdemes élni

  •  Barátságos
  •  Őszinte
  •  Boldog
  •  Becsületes
  •  Alázatos
  •  Szerény
  •  Megbízható
  •  Tiszteletreméltó
  •  Felelősségteljes
  •  Toleráns
  •  Pozitív
  • Jóindulatú
  •  Kitartó
  •  Alkalmazkodó
  •  Jó humorérzékkel rendelkezik
  •  Okos
  •  Nyílt
  •  Bátor
  •  Megbízható
  •  Lelkes
  •  Önazonos
  •  Figyelmes
  • Érdeklődő

Hívj bizalommal a +36 30 502 6491 telefonszámon

Vagy írj üzenetet nekem itt

Támogatók

Ezeket mondták rólam

“ Erik nagy hatással volt az iskolánk diákjaira és tanáraira és sok embernek szolgál azóta is példalépként.”

Friedrich Schiller Gimnázium

“Erikkel folytatott konzultációnak köszönhetően, mozgáskorlátozott fiamat, szeptemberben nyugodt szívvel engedem integráló iskolába. Sok félelmem volt, de Erik ezeket maradéktalanul eloszlatta."

Viktória

"Erik megjelenése, személyisége és története magával ragadta a diákjaimat. Örömeit és nehézségeit őszinteséggel tárta fel."

Dobó Katalin Gimnázium

Egy mindenkiért mindenki egyért!

Csatlakozz azok táborába, akiket megajándékozok inspiráló videókkal, hanganyagokkal és írásokkal!
Emellett elsőként értesülhetsz eseményeimről is.

*Nincs más dolgod, mint feliratkozni! Köszönöm, hogy velem tartasz!

Nem vagy #egyedül!

Nem vagyunk egyedül ebben a harcban. Hiszek a társadalmi igazságosságban és az emberi jogokban, és mindanyian a szívünkben hordozzuk a sokszínűségből fakadó gazdagságot.

Telefonszámom

+36 30 502 6491

E-mail

hello@trexlererik.hu